
A VIII. kerületi Mikszáth Kálmán téren tartják meg a második Fõzdefesztet.

2012. június 2-án „Hangra banda!” címmel nagyszabású jótékonysági fesztiválnak ad otthont a budapesti Akvárium Klub (a korábbi Gödör).

2012-ben tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Ferencvárosi Fesztivált.

A több mint nyolc évtizedes múltra visszatekintő könyvünnep hagyományosan a magyar irodalom, jelesül a kortárs írók seregszemléje.

Egész nyáron át színes előadások, koncertek, színházi előadások és gyermekműsorok sorával várja az érdeklődőket a Budapesti Nyári Fesztivál.

A Duna Karnevál egyedülálló művészeti seregszemle, melyen elsősorban a Duna mentén élő népek mutatják be kulturális örökségüket. A magyar néptánc jeles előadói mellett a komolyzene és világzene, valamint a kortárs tánc képviselői is megjelennek minden júniusban.

Évről évre fokozódó siker jellemzi az augusztus végén-szeptember elején megrendezett fesztivált.

Vegyen részt Ön is egy különleges íz-utazáson, és kóstoljon hagyományos, ízes magyar étkeket, mint a szegedi kenyér, a gyulai kolbász és a penyigei szilvalekvár! Ezen a hétvégén különleges színpadi programokkal, vasárnap Vastag Csaba koncerttel készülnek a szervezők!

Egy, csak egy olyan hely van Budapesten, ahol néhány hét leforgása alatt a zsidó kultúra szinte valamennyi eleme (színház, koncert, kiállítás, kabaré, film, irodalom, filozófia, pszichológia, stb.) egy színhelyen és egy időben élvezhető. Ez történik most szeptemberben a Spinozában.

A szeptember elején zajló négynapos eseménysorozat folyamán összesen 23 koncert hallható, a fő helyszínek a már megszokottak: a Művészetek Palotája, a Budapest Jazz Club és a Trafó Kortárs Művészetek Háza. A Ráday utcai ingyenes koncertek két helyszínen, az iF Kávézóban és késő esti kezdéssel a Jedermann Kávézóban kerülnek megrendezésre.